„Most már levehetem maszkom előtted”

 

A békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium magyar munkaközössége „A MASZK” címmel vers- és novellaíró pályázatot hirdetett.  A verseny óriási érdeklődést keltett, összesen 32 pályaművet küldtek be a tanulók. Nemcsak az Andrássyból, hanem Békés megye több középiskolájából is érkeztek alkotások. „A pályázók megmutatták kreativitásukat, megosztották érzéseiket, gondolataikat.” – írták a verseny szervezői.

„Minden gyermek várva vár”


Egész évben vártuk, és valószínűleg ő is egész évben készülhetett, hiszen sok-sok ajándékkal érkezett közénk, idén is ellátogatott hozzánk a Mikulás! Osztályról osztályra, teremről teremre járva csengőszó jelezte útját. A csillogás, amit a gyermekszemekben látunk ilyenkor, semmihez sem hasonlítható. A reményt, a csodát, a hitet jelzi: történhet bármi, a Mikulás tudja, hogy jók vagyunk!  

Felhívás

Ünnep az októberi napfényben

Voltak ugyan kételyek, hogy hol, mikor kerül megrendezésre, vagy egyáltalán megrendezésre kerül-e. De szerencsére végül nem volt akadálya Dobozon az idei október 23-i ünnepi megemlékezésnek. És ennek  örülhettek a diákok, akik a büszkék lehettek magukra, hogy egy színvonalas produkció tevékeny résztvevői voltak, és talán örömmel, jó érzésekkel szívében távozott a  közönség is a tartalmas és változatos  ünnepi műsor befejezése után.

A Fülemüle Kórus hírei

2020. szeptember 7-én, Békéscsabán jártunk a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az előző tanév, vírus miatt elmaradt koncertjeinek egyikét pótoltuk, az Ifjúsági Filharmónia jóvoltából. Az előadó a MELODIKA PROJECT volt. Nevüket egy különleges hangszerről kapták, melyen játszottak is. A melodika nem más, mint a fújt-zongora. Hallottunk balkános, törökös zenét. Magyar népzenét. S még sok érdekességet. Megismerkedtünk ütős hangszerekkel: cajon-nal és a boomwacherek-kel (hangolt, színes csövek). Valamint egy terápiás hangszerrel: a kalimbá-val, melyet ujjainkkal pengetni kell. 

ÁLLATOK VILÁGNAPJA

A Dobozi Általános Iskola tanulóival az idei tanévben is megemlékeztünk az Állatok Világnapjáról. Az egyház október 4-ét jelölte ki Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emléknapjává, majd 1931-től kezdődően e jeles nap lett az állatok világnapja is.

Tanórákon beszélgettek a gyerekek a velünk élő állatok gondozásáról, a felelősségvállalásról, a házi és a vadon élő állatok életéről, védelméről majd ezt követően aktívan, osztályonként feladatokat megoldva, élményeken keresztül foglalkoztak az állatokkal.

Újra Ökoiskola lettünk

A Dobozi Általános Iskola Ökoiskolaként kiemelt figyelmet szentel a környezetvédelemre, fenntarthatóságra. Az oktató-nevelő munkánk szorosan kapcsolódik ehhez a témakörhöz. Az Ökoiskola cím, azon nevelési-oktatási intézményeknek elismerése, amelyek intézményi keretek között átgondoltan, rendszerszerűen és mindennapi gyakorlatukban foglalkoznak a környezettudatossággal, a fenntarthatóságra neveléssel, a környezeti- és egészségneveléssel. 

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

1849. október 6. a magyar történelem egyik leggyászosabb napja. Aradon 1849. október 6-án végezték ki a magyar a magyar honvédsereg tizenkét tábornokát és egy ezredesét, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október 6-án fejet hajtottunk az aradi vértanúk emléke előtt. A 4. a osztály tanulói megindító gondolatokkal idézték fel az akkor történteket.

Oldalak