Szavalóverseny 2019

 

Április 9-én a Költészet Napja alkalmából rendeztük meg az iskolai szavalóversenyt alsós diákjaink számára, melynek a Dobozi Közösségi Ház és Könyvtár adott otthont.

Nagy örömünkre sok izgatott gyermek várta, hogy előadhassa a megtanult, számukra kedves verset. Különösen örültünk annak, hogy nagyon sok első osztályos jelentkezett a megmérettetésre.

Amikor egy gyermek verset memorizál, önkéntelenül is gyarapszik szókincse, fejlődnek a nyelvi képességei, ha pedig szaval, azzal kiejtését csiszolja, ezáltal tisztábban és választékosabban beszél. Ennélfogva a szavalás nyilvánvalóan a gyermek fejlődését szolgálja, mindemellett örömet szerez azoknak, akik hallgatják.

Bár az izgalom is jelen volt, de összességében a tanulók előadását a felkészültség, a magabiztosság és igazi, őszinte lelkesedés jellemezte.
A fantasztikus produkciók hallatán elmondható, hogy nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, melynek tagjai Kiss Rózsa tanárnő, Zombai Attila tanár úr, Óréné Szabó Erzsébet – a könyvtár részéről, és a DÖK képviseletében Szűcs Miklós.

Ezúttal is köszönjük munkájukat!

Az elért helyezettek:

1. évfolyam:

1. Soós Sándor Dávid (1.b)

2. Bodóczki Ketrin Hilda (1.a)

3. Czinanó László Ábrám (1.a)

 

2. évfolyam:

1. Kölüs Zorka (2.a)

2. Nagy István Kende (2.a)

3. Kereki Kincső (2.a)

 

Különdíj:

Kovács Mihály (1.a), Bakos Bianka (1. b)

Jónás Jázmin Tamara (2.a), Kovács Richárd Sándor (2.a)

 

3. évfolyam:

1. Kozák Rebeka (3.a)

2. Molnár Vilmos (3.a)

3. Vágási Adrienn (3.a)  

 

4. évfolyam:

1. Sztojka Miranda (4.a)

2. Nagy Csenge (4.a)

3. Dalmadi Eszter (4.b)

 

Különdíj:

Balogh Mirella Mária (3.a)  

 

Gratulálunk minden résztvevő tanulónak helyezéstől függetlenül, és köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!

A tanulókat felkészítő pedagógusok:

1. a osztály: Debreceni Hajnalka, 1.b osztály: Vágnerné Lipták Zsuzsanna

2. a osztály: Illik Józsefné és Váradi Edit

3. a osztály: Kádár Ádámné

4. a osztály: Tóthné Székely Ildikó, 4. b osztály: Szerb Marianna

 

Botos Tímea