Iskolai szavalóverseny
2017. április 25-én a magyar nyelv hetének keretében községünk közösségi házának könyvtárában került sor a felső tagozatos diákok szavalóversenyére. A tanulók az általuk szabadon választott verseket adhatták elő a rájuk kíváncsi diákoknak, szülőknek, hozzátartozóknak, akik szerencsére szép számmal gyűltek össze a teremben. Volt, aki először vett részt ilyen jellegű rendezvényen, de akadtak olyanok is, akik már rutinos szereplőknek számítanak. Egy dolog azonban biztos, mindegyikőjük a lehető legjobb tudása szerint igyekezett előadni a versét. Persze ennek ellenére azért születtek a kiváló előadások mellett talán kevésbé jól sikerült produkciók is, de a közönség hálásan tapsolta meg mindegyiket.
Az eredményhirdetés előtt még egy tartalmas kulturális program színesítette a rendezvényt, ugyanis Komlósi György és Kukola Julianna magával ragadó előadásában három gyönyörű dalt, megzenésített verset hallgathattunk meg.
Végül a zsűri - Durkó Lászlóné, iskolánk egykori tanárnője, Óréné Szabó Erzsébet a Dobozi Közösségi Ház és Könyvtár munkatársa és Molnár Petra, iskolánk egykori diákja - alapos munkájának eredményeképpen került sor a legjobbak jutalmazására. Ők az oklevelek mellett egy-egy könyvet vagy verseskötetet vihettek haza nagyszerű teljesítményük bizonyítékaként
De biztos vagyok benne, hogy rajtuk kívül is mindenki magával vitt legalább egy emlékezetes verssort, egy igéző dallamot és a jóleső érzést, hogy egy kulturális élmény részese lehetett!
Eredmények: 8. osztály
- helyezett: Hídvégi Bence 8. B
- helyezett: Békési Petra 8. A
- helyezett: Biros Veronika 8. B
Eredmények: 5-7. osztály
- helyezett: Nyul Zoltán Bence 5. A
- helyezett: Szigeti Boglárka 7.A
- helyezett: Orodán Anita 7.A
Anyanyelvi verseny
A magyar nyelv hetének második rendezvénye az anyanyelvi verseny volt. Ez a Dobozi Általános Iskolában került megrendezésre, ahol hét csapat veselkedett neki, hogy megmutathassa felkészültségét, tudását. Jó hangulatú verseny zajlott, a négyfős csapatoknak játékos nyelvi és helyesírási feladatokat kellett megoldaniuk.
Az iskola magyartanáraiból álló zsűri igen gyors és precíz munkájának következményeként hamar sor kerülhetett az eredményhirdetésre. A dobogón végzett csapatok tagjai irattartókat, tollakat, édességet és könyveket vehettek át teljesítményük jutalmaként. A versenynek jövőre remélhetőleg folytatása következik. Gratulálunk az összes résztvevőnek, nagyon szépen helytálltak!
Végeredmény:
- helyezett: 8. A osztály csapata
- helyezett: 7. A osztály csapata
- helyezett: 8. B osztály csapata
Zombai Attila