Hagyományainkhoz híven, megrendezésre került az angol házi versenyünk. A verseny újszerűsége az volt, hogy idén a negyedikesek mellett a felső tagozat is csatlakozott.
A verseny két fordulóból áll. Az első fordulóban minden diák részt vehetett, aki 4,5 fölötti tanulmányi átlaggal rendelkezik angolból. A negyedikesek játékos, kreatív feladatokban mutatták meg, mit tanultak eddig. Az ötödikesek vegyes feladatokon keresztül tették próbára nyelvi tudásukat és szókincsüket. A hatodik, hetedik és nyolcadik osztályosok versenyzői nyelvvizsga típusú feladatokat oldottak meg. Ezek a feladatok nagyon jók arra, hogy a megtanultakat, más körülmények között alkalmazzák a gyerekek, így mérhető, mire képesek, kompetensek tanulóink a tananyag felhasználására.
Mivel a vizsgahelyzet fejleszti a gyerekek személyiségét és elősegíti a megküzdési stratégiák kialakulását, minden jelentkező már a részt vétellel is nyert. A jelentkezők közül három tanuló kivételével mindenki továbbjutott a második fordulóba.
Íme, a versenyzők névsora:
4. osztály:
- Bankó Jáde
- Czékus Alexa
- Debreczeni Seherezádé
- Földi Lia Dorina
- Hrabovszki Máté
- Köteles Tamás
- Megyeri Gréta Vica
- Szabó Zsombor Bence
- Sztojka Alisa Naomi
- Tóth Izabella
5. osztály:
- Bankó Zejnep Roxána
- Hegedüs Dávid
- Köteles Bettina Boglárka
6. osztály:
- Egeresi Alexander Kevin
- Mészáros Angelika
- Szilágyi Máté Patrik
7. évfolyam:
- Ajtai Letícia
- Bakos Bianka
- Bodóczki Ketrin Hilda
- Czinanó László Ábrám
- Kovács Mihály
- Megyeri János
- Soós Sándor Dávid
8. osztály
- Gábor Áron
- Hrabovszki Mátyás
- Kölüs Zorka
- Orodán Viktória
- Pribojszki Zsombor
- Rácz Mónika Róza
- Szatmári Martin Ferenc
Kedves diákok, köszönöm szépen, hogy szorgalmatokkal példát mutattatok!
Ezúton is a gratulálok!
Szervező: Tóthné Székely Ildikó