Közös emlékezés során hajtottunk fejet a hősies, bátor és hazaszerető magyarok előtt az 1956. október 23-a tiszteletére rendezett megemlékezésen, az ’56-os forradalom 67. évfordulóján; a 20. századi magyar szabadság születésnapján.
A megemlékezés nyitányaként Köves Mihály polgármester osztotta meg gondolatait a közönséggel: „Az emlékezés feladat. Örök kötelesség. De csak nagy múlttal jár együtt olyan nagy felelősség, mint amilyen nekünk, késői magyaroknak jutott osztályrészül. Az emlékezésről írja Móricz Zsigmond, hogy az olyan, mint amikor egy kukoricaszárat akarunk kihúzni a földből. A szárral együtt jön a gyökér és vele együtt a föld is.
Valóban, 1956 forradalmának és szabadságharcának eseményeire gondolva legelőször talán az utcán hömpölygő egyetemista fiatalok hullámzó tömege jut az eszünkbe, a Himnusz felszabadult éneklése, a sokat látott, fekete-fehér képsorokról pedig a ledöntött és szétvert Sztálin-szobor árván maradt feje. És az emlékező gondolatsor végén ott a forradalom győzelme, a szovjetek kivonulása. Az öröm, hogy visszaszereztük a szabadságot.
A mai napon, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit idézzük, nem is gondolunk arra, hogy 13 nap krónikájáról beszélünk. 1956 hatása, ereje nem a hosszúságában, hanem az intenzitásában rejlik. A nemzet ebben a tizenhárom napban elemi erővel mutatta meg valódi karakterét, és hirtelen ráismert valódi önmagára. Ezért volt lehetséges, hogy a kedden kirobbant forradalom öt nap után, október 28-ára, vasárnapra virradóan győzött.”
Polgármester úr szavait követően megelevenedett a múlt. A jelenetek, dalok, szemelvények nemcsak felidézték a történéseket, hanem gondolkodásra is késztették a jelenlévőket: szabadságról, félelemről, tettekről és következményekről. A szereplők hiteles játéka, átélése olyan ünnepi atmoszférát, emelkedett hangulatot teremtett, mely méltó az 1956-os forradalom és szabadságharchoz.
Köszönjük a megindító műsort a szervezőknek, rendezőknek, közreműködőknek: Illik Józsefné Margó tanítónőnek, Kiss Rózsa tanárnőnek, Zombai Attila tanár úrnak, iskolánk tanulóinak és Komlósi Györgynek.
1956 hősei olyan Magyarországot akartak, ahol saját sorsuk felől a magyar emberek döntenek, ahol az évezredes múlt, a közös történelem, nyelv és vallás összeköti a magyart a magyarral és erős nemzetet formál.
Mindazok, akik az utcára mentek azért a magyar szabadságért, amelyet ma élvezünk, az utca egyszerű emberei voltak. Egyetemisták, munkások. Hálával tartozunk nekik!
