A pénzügyi tudatosság fejlesztésével érdemes foglalkozni. Erre a Pénz7 kitűnő alkalom. Ezért iskolánk idén ismét csatlakozott a pénzügyi és vállalkozói témahét rendezvénysorozathoz.
A harmadik évfolyamon már hagyomány a téma játékos megközelítése a boltos játékon keresztül. A 3.a osztály tanulói – az eladók szerepében – tudatosan készültek a 3.b osztályosok – a vásárlók – fogadására. Mindenki komolyan vette a feladatát, a kereskedést.
A játékon túl „élesben” is vásároltak a gyerekek. Komoly fejszámolást végeztek, mit tudnak venni a rendelkezésükre álló keretből. Lehetőség volt gyakorolni az illemtudó vásárlói magatartást. Figyelniük kellett a visszajáróra. A kapott blokkokat a következő matematikaórán használtuk fel a számolás gyakorlására.
Az órák jó hangulatban zajlottak. Szóba került a spórolás, a takarékoskodás, a jövőbeni tervek megvalósításának lehetőségei. Az élményközpontú órákon a gyerekek sok érdekes és hasznos dolgot tanulhattak a pénzügyekről, a tudatos tervezésről. Kiderült, hogy többen is tájékozottak ebben a témakörben.
Összességében elmondható, hogy aktívak és érdeklődők voltak; szívesen foglalkoztak a témával.
Tóthné Székely Ildikó
3.a. osztályfőnök