A Bendegúz Akadémia tanulmányi versenyén felmérik és fejlesztik a nyelvi készségeket, helyesírást, nyelvhelyességet, a szabályos, választékos és szép nyelvhasználatot. A nyelvÉSZ egyéni verseny. Itt nemcsak az számít, ki tudja jobban a tananyagot, vagy ki alkalmazza a tudását ügyesebben, hanem az is, ki mennyire bízik önmagában, mennyire bátor és kitartó, hogyan dönt nehéz helyzetekben.
Iskolánkból, idén is több diákunk jelentkezett a nyelvész verseny iskolai fordulójára. Tehetséggondozásunk részeként iskolánk anyanyelvet tanító pedagógusai készítették fel erre a tudáspróbára a tanulókat.
Az iskolai válogatón jól szerepelt diákok mérhették össze tudásukat a vármegyei nyelvÉSZ versenyen. A tanulóknak 45 perc állt rendelkezésükre a feladatsor kitöltésére. A vármegyei döntőben iskolánkból az alábbi tanulók bizonyíthatták, milyen ügyes anyanyelvhasználók.
Évfolyamok szerint:
- Megyeri Gréta Vica, 2.a.
- Tóth Marcell, 3.a.
- Mészáros Angelika, 4.a.
- Szekeres Ákos Tibor, 4.a.
- Szabó Jázmin Csilla, 4.a.
- Czinanó László Ábrám, 5.a.
- Megyeri Anna Dóra, 7.a.
Minden versenyző emléklappal távozott a vármegyei döntőről, valamint évfolyamonként az első nyolc helyezett további ajándékot és oklevelet kapott.
Gratulálok és további sok sikert kívánok nekik!
Tóthné Székely Ildikó