Az idei évben én is jelentkeztem, a zánkai Erzsébet táborba, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen az ott eltöltött öt nap nagyon emlékezetes élményt jelentett a számomra. Július közepére már alig vártam, hogy elinduljunk és meglátogassuk Közép-Európa legnagyobb tavát, a Balatont. Nekem már az odaút is nagyon tetszett. Barátaimmal sokat nevettünk és beszélgettünk a majdnem hét órás vonatút alatt. Sőt a suliból olyan diákokkal is több szót váltottam, akikkel eddig nem igazán, így egy kicsit sikerült jobban megismernem őket. Jó zenéket is hallgattunk, habár a lemezlovasunk összeállíthatott volna egy kicsit változatosabb lejátszási listát is. Délután öt óra körül érkeztünk meg a majd egy hétig otthonunkul szolgáló táborba.
Először mindenkit regisztráltak a recepciónál, kaptunk egy karszalagot, amelynek segítségével beazonosíthattak minket a programokon, és egyúttal biztosította számunkra a be- és kilépést a strand felé vezető kapuknál. Ekkor derült számunkra az is, hogy a citromsárga altáborba kerültünk. A mellénk kirendelt TESO (Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatárs) segítségével megkerestük a lakrészünket, ahol mindenki kapott egy citromsárga pólót és basaballsapkát, és egyéb kiegészítőket. Mivel már nagyon éhesek voltunk, senkit sem kellett bíztatni, hogy ezután elinduljunk vacsorázni. A vacsora lenyűgözött engem és teljesen megfelelt az ízlésemnek. De úgy összeségében is elmondhatom, hogy a reggelik, az ebédek és vacsorák teljesen rendben voltak, nem volt bennük semmi kifogásolható.
Este kilenckor került sor a „beavató” bulira a tábor főterén. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy milyen sok gyerek is jött rajtunk kívül a táborba. Több ezer általános iskolás diák pompázott saját altáborának színeiben (piros, sötétkék, világoskék, magenta, halványzöld, sötétzöld, bordó stb.). Lenyűgöző látvány volt! Először a tábor vezetője köszöntött bennünket néhány szóban, majd kezdetét vette a TESOK vezényletével a buli. Kezdésként mindegyik altábornak bele kellett kiabálnia zánkai estébe a saját csapatkiáltását. A mienk így szólt: „ Sziasztok fiúk és hellóztok lányok! Mi vagyunk a citromok és dübörög a házunk. Ha buli és chill, akkor nyári három, csapatjuk neki egész nyáron!” Citrom ……..SÁRGA! Citrom ……….SÁRGA! Citrom …….SÁRGA! A továbbiakban egész tűrhető zenék mentek, így aztán nagyon jó hangulat alakult ki. Sokan táncoltak és énekelték együtt az elhangzott dalokat.
Habár a több órás utazás és az esti buli után fáradtnak kellett volna lennünk, ez nem így volt. Így szegény tanáraink számára hosszúnak bizonyult az éjszaka, mert finoman szólva is „küszködtünk” az elalvással, csak valamikor hajnal három óra felé sikerült abbahagyni a társalgást. Nem csoda, hogy minden reggel legnagyobb gondunk az álmossággal és a reggeli tornával volt. Egyik alkalommal megörültünk, mert párnákat kellett levinni a tornához, és naivan azt hittem, hogy esetleg tovább folytathatjuk valamilyen formában az alvást, de sajnos kiderült, hogy csak a tornagyakorlatok egyik kellékeként használhatjuk.
A hét folyamán a programok (sárkányhajózás, sétahajózás, lézerharc, hősök napja, vízi vetélkedő, különböző előadások, pingpongozás, videójátékok, táncverseny) jobbnál jobbak voltak, és társaim nevében is mondhatom, hogy nagyon élveztük őket. Számomra a legérdekesebb, amiből tanulni is lehetett a Vicces, Fizikai Kísérletek című előadás volt, ahol az előadó nagyon színesen, élvezetesen és magával ragadóan adta át nekünk a tudást. Ráadásul iskolánkból két bátor diáktársamat is a színpadra szólította, hogy asszisztensként vegyenek részt a kísérletek bemutatásában, ami számunkra még emlékezetesebbé tette a programot. Nagyszerű program volt az érzékenyítő foglalkozás is, ahol beleélhettük magunkat a fogyatékkal élő emberek életébe. Megtapasztalhattuk, hogy milyen érzés tolókocsival közlekedni, letakart szemmel csinálni dolgokat vagy éppen azt, hogyan lehet használni a süketnémák jelbeszédét. Egész más szemszögből láthattuk a világot, jobban megértettük őket.
Természetesen minden nap legalább egyszer lementünk a Balatonhoz is. Kétféleképpen lehetett lejutni a partra: a kényelmesebbek a DOTTO kisvonatot vették igénybe, a vállalkozóbb szelleműek pedig gyalog tették meg a kb. 800 méteres hullámvasútszerű utat.
A Balaton partján többféle lehetőség közül választhattunk. Lehetett röplabdázni, focizni, napozni, lazulni és természetesen fürödni egy jót. Nem csoda, hogy a legnépszerűbbnek az utóbbi bizonyult, volt, akit több óra elteltével is alig lehetett kicsalogatni a vízből. Az okosabbak tehát a vízbe menekültek, hogy lehűljenek, de voltak olyan elvetemültek, akik a 30 fokos melegben is kipróbálták a homokfocit. Természetesen néhány vállalkozó diáktársanmmal együtt, én is közéjük tartoztam. A jórészt nyolcadikosokból álló csapatom nézett farkasszemet az Attila tanár által irányított ellenféllel. Szinte verhetetlennek bizonyultunk, számolatlanul rugdosva a gólokat, de néha ellenfelünk is tudott nekünk meglepetést okozni, néhány szép támadással és bombagóllal. Nagyon jó móka volt, sokat futottunk, nevettünk, estünk, buktunk a homokban, ami nagyon vicces volt. Egyszer beszálltunk röplabdázni is más iskolák diákjaival, ami jó lehetőség volt az ismerkedésre is. A Balatonban is próbára tettük gömbérzékünket, ami végül az egyik legemlékezetesebb élményünknek bizonyult. A nem messze a parttól felállított vízilabdapályán hatalmas meccset játszottunk egymással. Nulla tudással kezdtük el a játékot, de szerencsére nekem sikerült megszereznem az első gólt, ami nagy önbizalmat adott a folytatáshoz. Tényleg szenzációs buli volt, mindenki roppantul élvezte ezt az eddig általunk soha nem próbált sportágat.
Remélem, az eddig leírtakból is kiderült, hogy nagy hibát követett el, aki nem jött el velünk Zánkára. Számomra ez egy életre szóló élménynek bizonyult! Mindenkit bíztatok, aki eddig még nem jelentkezett ebbe a táborba, hogy jövőre mindenképpen menjen el Zánkára. Köszönjük a tábort számunkra megszervező tanárainknak – Margó tanító néninek, Hajni tanárnőnek, Attila tanár úrnak és Lali bácsinak – , hogy mindezt átélhettük!
Bakos Marcell 8.a
