Egy iskola életében a ballagás különösen fontos helyet foglal el, hiszen ilyenkor egyszerre búcsúztat és búcsúzik az intézmény. Márpedig elbúcsúzni sosem könnyű. Zsigmond Károly intézményvezető elsőként a ballagókhoz szólt: „Kedves végzős Diákok! Lehet, hogy már nem emlékeztek arra, hogy ezeket a hársfákat 2010 szeptemberében, Ti ültettétek a tanévnyitó ünnepségen. Akkor azt ígértem nektek, hogy 8 év múlva, szüleitek e fák árnyékában nézhetik végig a ballagási ünnepet. Eljött ennek az ideje! Ezek a növények meghálálták a gondoskodást, az ápolást, a védelmet. A gondozásért cserébe szépen megvastagodtak, erős gyökeret eresztettek, illatos virágokkal és szép zöld lombkoronával ajándékoztak meg bennünket. Persze azt is látjuk, hogy nem egyformán fejlődtek.
Nem volt ez másképp veletek sem! Tanítóitok, tanáraitok 8 éven keresztül egyengették utadat. Tanítottak, neveltek, azért dolgoztak, hogy szép és nyugodt környezetben tanulhass. Mindeközben, szép lassan a félszeg, kis törékeny gyermekből felnőtté váltál. Majdnem felnőtté, hiszen a nagybetűs élet még előtted áll. Majd évek múltán látod, hogy milyen jó dolgod is volt itt a dobozi iskolában. Ezt azért merem mondani, mert nagyon sok volt tanulónk visszajár hozzánk, érdeklődik, vagy csak bejön, hogy egy-egy momentum felidézzen benne szép emlékeket. Jó dolgod volt itt! Hiszen mi is volt a feladatod a 8 év alatt?
Új tudást szerezni, barátságot ápolni, új barátokat találni, sportolni, énekelni, táncolni, táborozni, kirándulni, versenyezni. Mindezt egy jó közösségben tehetted. Az már elsősorban rajtad múlt, hogy mivel akarsz kitűnni a többi közül, rajtad múlt, hogy jól akartad érezni magad iskolánkban, vagy pedig kerested a konfliktust, magadba fordultál, eltaszítottad magad mellől tanárjaidat, osztálytársaidat. Erre szerencsére nem sok példa volt!
És most itt ültök! Ki örömmel, ki bánatosan és olyan is van, akinek az egyik szeme sír, a másik nevet! Sír, mert a búcsú többnyire fájdalmas, nevet, mert érzi, hogy egy új élet, új lehetőségek előtt áll. Bízom benne, hogy a tarisznyában, mely a vállatokon lóg, megfelelő tudást, pozitív emberi tulajdonságokat visztek magatokkal iskolánkból a további utatokra. Öröm számunkra és büszkék vagyunk arra, hogy mindannyian sikeres felvételt nyertetek, valamely középfokú intézménybe. Vannak köztetek olyan tanulók is, akikre különösen büszkék vagyunk! Hrabovszki András és Pribojszki Péter a Dobozi Iskoláért Alapítvány emlékplakettjét veheti át. Ők nyolc éven át végig kitűnő eredményt értek el.
„Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.” - írja Wass Albert. Ne keressétek tehát az igazi munka és teljesítmények nélkül kiadott bizonyítványok csalóka világát. A sikerért, a tudásért mindig meg kell dolgozni. Mindig vannak és lesznek, akik jó példával járnak előttetek. Őket kövessétek! Igyekezzetek megérteni mindent, de egy-egy területen mélyedjetek el az átlagosnál jobban. Ettől lesztek egyediek, érdekesek. Sose legyetek szürke átlagemberek.
Útjaink, hamarosan elválnak, de az emlékek megmaradnak. És még valami itt marad belőletek. Ezek a büszke, szép és illatos hársfák, melyek remélhetőleg sok ballagást megérnek még itt az iskolánk udvarán!”
A megható pillanatokat a Kiss Rózsa tanárnő által vezetett kórus tette még felemelőbbé. Gitáron kísért Komlósi György. A hetedikes osztályfőnök: Kiss János és osztálya szervező munkáját minden ballagó diák és az ő szüleik nevében köszönöm.
Kedves Végzősök! A ballagási ünnepség nem végleges búcsú. Induljatok el, váltsátok valóra álmaitokat, aztán térjetek vissza és meséljétek el, hogy veletek tudjunk örülni!
