Országos Haditorna Verseny

 

Október 11-én rendezte a Magyar Honvédség 14. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda, valamint a MATASZ Békés Vármegyei Szervezete a középiskolák számára országosan kiírt Országos Haditorna Verseny Békés Vármegyei döntőjét, illetve az általános iskolák számára kiírt XXIII. Honvédelmi Haditorna Versenyt Békéscsabán, a repülőtéren. A verseny célja a honvédelmi nevelés, valamint a sport és az egészséges életmód népszerűsítése.

Az esemény megnyitóján a Békés Vármegyei Kormányhivatal igazgatója, Bódi Beáta arra biztatta a fiatalokat, hogy bátran és kitartóan versenyezzenek. Kiemelte, hogy a csapatmunka még további értékeket ad a naphoz. Ezt követően a szerbiai Zrenjanin és Békéscsaba városának tartalékos szervezetei kötöttek együttműködési megállapodást. A verseny idén nemzetközivé avanzsált, hiszen a szerződő féltől is érkezett egy csapat a megmérettetésre.

A diákok különböző honvédelemhez kapcsolódó feladatokban próbálhatták ki magukat, többek között íjászatban, az airsoft lövészetben is össze kellett mérniük tudásukat. Többek között volt még fegyveres váltófutás, honvédelmi totó, egészségügyi totó és ehhez kapcsolódó szituációs gyakorlat, amelyben különböző sérüléseket kellett ellátni a résztvevőknek. Iskolánkat Pribojszki Zsombor, Kovács Mihály, Köteles Krisztián és Szegedi Márton képviselte. Az előzetes felkészülés során, amely tartalmazott elméleti, fegyverismereti és gyakorlati feladatokat is örömmel tapasztaltam, hogy diákjaink izgalommal vágtak neki a feladatoknak. Büszkén láttam, hogy a jó fizikai kondíciójuk, kitartásuk, állóképességük és nem utolsósorban a gyors észjárásuk is számított a versenyen. Egy pillanatig minden résztvevő átélhette, hogy milyen hős katonának lenni: terepen futni, kúszni, mászni, ugrani, lőni, gránátot dobni, fegyvert használni…

Balogh Lászlóné, Debreceni Hajnalka felkészítők