Sok-sok királylány, varázsló, hercegnő, a szegénylegény legkisebb fia, sánta macska, Kisvakond, szárny nélküli tündér, aranyszőrű bárány és bűbájos boszorkány népesítette be az iskolát a népmese napja alkalmából.
A Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére a népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án - Benedek Elek születésnapjának évfordulóján - rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé, hisz mint írták: „Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”
S mivel nekünk fontos a népmesék fennmaradása, a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, örömmel csatlakoztunk a kezdeményezéshez, és az alsós osztályokat körbejárva átadtuk Meseország királyának üdvözletét, mesés szép napot kívántunk mindenkinek.
A mese szerepe felbecsülhetetlen. A pedagógusok mellett ezt az anyukák, apukák is pontosan tudják. Ám nemcsak a szókincshez, beszédfejlődéshez szükséges, hanem a lelkünknek is kell a mese: általa érzelmeket élünk át, az életet tanuljuk… Például azt, hogy muszáj legyőzni a sárkányt, ráadásul képesek is vagyunk rá!
Azt mondják a meseterapeuták, hogy nekünk felnőtteknek is szükségünk van a mesére. Ugyanis mesélés, meseolvasás közben nemcsak gyermekünk tanul, hanem észrevétlen bár, de mi is.
Mesés napokat, éveket kívánunk!
