Első alkalommal vettek részt a dobozi diákok az Országos Haditorna Versenyen, mely a Magyar Honvédség 14. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés Megyei Szervezete szervezésében került megrendezésre a békéscsabai repülőtéren. A rendezvény célja a társadalmi kapcsolatok erősítése, a honvédelmi nevelés elősegítése, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése volt.
A verseny során szükség volt a gyerekek edzettségére, fizikai felkészültségére és elméleti tudására is, hiszen tíz fizikai és szellemi kihívásokat tartogató próbát kellett a fiataloknak teljesíteniük. Ez mátrix futást, tájékozódást, és távbecslést, kúszással egybekötött kézigránát célba hajítást, légfegyveres lövészetet, fegyverismeretet, történelmi ismereteket is tartalmazó honvédelmi totót, elsősegélynyújtást, egy akadálypályát, valamint fegyveres váltófutást jelentett. A feladatok teljesítéséhez nagy szükség volt fiúk részéről a megfelelő csapatszellemre, csapatmunkára, a szabályok betartására és fegyelemre.
Szerencsére mindezekből nem is mutatkozott hiány. Így egy erőt próbáló, fárasztó, de élménydús nap végén sok hasznos honvédelmi tapasztalattal gazdagodva tértek haza diákjaink, akik méltón képviselték iskolánkat, hiszen 15 csapat közül a nyolcadik helyet szerezték meg.
A csapat tagjai: Pribojszki Zsombor, Szatmári Martin, Molnár Vilmos, Czegle Lukács.
A diákok versenyre való felkészítéséhez és utaztatásához Balogh Lászlóné Lívia tanárnő és Zombai Attila tanár úr nyújtott segítséget. Köszönjük Gregor László tanár úr fegyverismereti felkészítését.