A címben idézett mondat fogadta az 1956. október 23-i megemlékezésre érkezőket a Dobozi Közösségi Ház és Könyvtár nagytermében. A Zombai Attila tanár úr által megálmodott és a Dobozi Általános Iskola tanulóinak részvételével megvalósított emlékműsor bebizonyította: nem felejtjük a hősöket!
A műsor – már az első percben – álomszerűen repítette vissza a nézőket a múltba. „Álmodj szépet nekem, körbeéred szívem. Álmodj fényt, csillagot, mindent mit adhatok.” – szólt a dal Szarvasné Seres Melinda és Komlósi György megható, felemelő tolmácsolásában.
1956 ősze ezt jelentette az ifjúság számára: álmodni szépet, fényt, csillagot; reggelt éj után; új reményt, új csodát! Az elnyomásból és a félelemből szabadságot, egy más hazát. És mindezt azért, mert volt, aki álmodni mert!
Ám az álom rémálommá vált az 1956-os hősök számára. Erről azok a jelenetek tanúskodtak, melyben az ’56-os eseményeket átélő nagyapa az érdeklődő unokájával osztotta meg érzéseit, gondolatait Kovács Mihály és Farkas Ezékiel közreműködésével. Párbeszédük hiteles és elgondolkodtató volt; a két szereplő játéka pedig hatalmas élményt jelentett a nézők számára!
Az emlékműsor zárásaként az Illik Józsefné Margó tanító néni koreográfiája alapján készült esernyőtánc jelenítette meg a szabadság után sóvárgó utca, kapu, ablak és zászló képét. A Ha én rózsa volnék kezdetű dal utolsó sorai elhozták a katarzis élményét.
Minden résztevevőnek és közreműködőnek köszönjük a munkáját!
Méltó módon emlékeztünk az 1956-os eseményekre!
