VERSENYRŐL VERSENYRE

2015. november 11-én a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban angol-amerikai országismereti vetélkedőn vettünk részt. Csapattársaimmal: Ökrös Krisztinával és Szeverényi Bencével 2. helyezést értünk el nyolc csapatból. A 7. osztályosok közül Lakatos Klaudia, Péter Mónika és Hollósi Zsolt vettek részt, ők 4. helyen végeztek. Előzetes feladatként tablót és prezentációt kellett készíteni, amellyel bemutathattuk, mennyire jól ismerjük a brit királyi családot, a Buckingham-palotát és Mark Twaint. A vetélkedőre való felkészülés során sok új információhoz jutottunk, számtalan érdekességgel találkozunk. Felkészítő tanárunk Bálint Beáta tanárnő volt, köszönjük neki!

2015. október 2-án a Körös-Maros Nemzeti Park Réhelyi Látogatóközpontjában, Dévaványán az Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő döntőjén voltunk csapattársaimmal: Molnár Nórával és Szabó Balázzsal. Az első, levelezős fordulóban, ahol kutatómunkát kellett végezni, 24 csapatból az első helyezést értük el. A középdöntőt Biharugrán rendezték áprilisban, itt a 3. helyezéssel kiérdemeltük a döntőben való részvételt. A döntőre sokat készültünk, a bagoly volt a kabalánk. A Réhelyi Látogatóközpontban szakmai bemutató előadással vártak minket, majd az itt tanultakat kérdezték vissza különféle feladatok formájában.  Itt 2. helyezést értünk el. Nagyon izgalmas verseny volt és a csapattársaimmal együtt jól éreztük magunkat, sajnáljuk, hogy véget ért. Ilyen eredményeket a felkészítő tanárunk nélkül nem érhettünk volna el. Ezúton is köszönjük Balogh Lászlóné tanárnőnek!

Molnár Petra