A szabadság napja

1956. október 23-án, Budapesten az egyetemi diákság felvonulásával kezdődött a szovjet megszállás és a kommunista elnyomás elleni felkelés.  E nap eseményeit és azt ezt követő hetek történéseit vitték színpadra a Dobozi Általános Iskola tanulói, tanárai. A jelenetekkel, dalokkal, versekkel, tánccal átszőtt műsor egyszerre volt megindító, felemelő, ijesztő, látványos, megható és gondolatébresztő. Ahhoz, hogy a nap jelentőségéhez méltón tudjunk emlékezni, számtalan ember tehetségére, kreativitására, kitartására, összehangolt munkájára volt szükség. Nagyon köszönjük az élményt, a produkcióba fektetett munkát a tanulóinknak, Illik Józsefné Margó tanító néninek, Kiss Rózsa tanárnőnek, Zombai Attila tanár úrnak, Komlósi Györgynek, továbbá Szilágyi Szabolcsnak és Varga Istvánnak. Október 23-a, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja nemzeti jelképünk. A szabadság jelképe, a nemzethez tartozás kinyilvánításának az eszköze.

Ez az emlékműsor megajándékozott minket. Az érzések, hangulatok mellett magunkkal vihettük a közösség, az együtt emlékezés élményét. Köszönjük!

S mivel előadásaink nyilvánosak, szeretettel várjuk településünk lakóit következő programunkon, a dobozi adventen!