MESEMONDÓ VERSENY

 A hagyományokat őrizve az idei évben január 21-én, ismét megrendeztük iskolánk alsósai számára a mesemondó versenyt, a magyar kultúra napjához csatlakozva.

 A mesemondó versenyre 23 alsós gyerek jelentkezett a Dobozi Általános Iskolából. A tanulók egy szabadon választott mesével indulhattak.

Minden évben nagy öröm számunkra megrendezni ezt az eseményt, mert a jelentkezők nagy örömmel és lelkesedéssel készülnek. Hiszen a gyerekek ma is nagyon szeretnek mesét hallgatni és mondani is egyaránt. A felkészítő pedagógusoknak nagy feladat, hogy a tanulók személyiségéhez leginkább illő mesét megtalálják, hiszen abban tudnak igazán kiteljesedni a kis mesemondók. Ezt évről évre sikeresen teljesítik is, mivel mindig fantasztikus előadásokat hallhatunk. A zsűritagoknak igen nehéz volt döntést hozniuk az eredményeket illetően.

Az értékelés két csoportban történt: 1-2. és 3-4. évfolyamban díjazták a résztvevőket.

 

Zsűritagok:

  1. Futakiné Debreczeni Ilona - tanárnő
  2. Kiss Rózsa - tanárnő
  3. Könyvtár képviseletében: Óréné Szabó Erzsébet
  4. A diákok képviseletében: Nyul Zoltán Bence

 

 A mese egy varázslatos műfaj és rengeteg pozitív hatással bír. Amikor mesét hallgatunk, az felszabadítja a fantáziánkat és nem csak a mesélőre, hanem befelé is figyelünk. Fantáziaképeket alkotunk, ami segít a felgyűlt belső feszültségek, negatív érzések, félelmek feldolgozásában. 

A mesék pozitív hatásait mindannyian magunknak érezhetük, mindenki vitt magával haza valamit erről a délutánról. A versenyzők sikeres mesemondása sem maradt jutalom nélkül.

A lelkes hallgatóság tapsát bezsebelve, tárgynyereményekkel és oklevéllel gazdagodva tértek haza.

   

Helyezések:

1-2. osztály:     I. Kovács Mihály 2.a                       Különdíj: Laurinyecz Szabolcs 2.a

                       II. Farkas Ezékiel 1.a                                          Soós Sándor Dávid 2.b                           

                     III. Czinanó László Ábrám 2.a                             Szabó Enikő 2.b

                                                                                                    Szekeres Ákos Tibor 1.a                     

 

3-4. osztály:   I. Kölüs Zorka 3.a

                     II. Kárnyáczki Lili 4.a

megosztott III. Kereki Kincső 3.a és Vágási Adrienn 4.a

                                          

        Különdíj: Nagy István Kende 3.a

                          Szatmári Martin Ferenc 3.a

           

Gratulálunk minden résztvevő tanulónak helyezéstől függetlenül, és köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!

A tanulókat felkészítő pedagógusok:

1. a osztály: Szerb Marianna

2. a osztály: Debreceni Hajnalka, 2.b osztály: Vágnerné Lipták Zsuzsanna

3. a osztály: Illik Józsefné

4. a osztály: Kádár Ádámné

Szervezők: Kovácsné Mórocz Anikó és Botos Tímea