Kiránduláson a Fülemüle kórus

A tanévzáró ünnepség után a Fülemüle Kórus tagjai Budapestre kirándultak 2019. június 28-án. Az iskola és településünk ünnepeiben tevékeny részt vállalunk. Így Parlamentlátogatással koronáztuk meg azt, hogy véget ért egy dolgos esztendő. Vonattal érkeztünk Budapestre, ahol Különjáratos busz várt minket, így könnyen eljutottunk a célhoz.

Országházi sétánkon egy kedves hölgy volt segítőtársunk, aki nagyon szemléletesen, gyermekeknek is érthető nyelven beszélt a törvényhozás központjáról. Láttuk a Szent Koronát, még énekelhettünk is előtte. Valamint megtudtuk, hogy a gyönyörű szőnyeg Békésszentandráson készült a Szőnyegszövőben. Utána a Városligetbe mentünk és ott hűsöltünk kellemes környezetben.

Külön buszunk folyamatosan rendelkezésünkre állt és vissza is vitt minket a Keleti pályaudvarhoz közeli Aréna Plázáig, ahol a McDonalds’-ban enyhítettük éhségünket, valamint megtudtuk magunkról, hogy gyalogosan 15 perc alatt is elérjük a vonatot. Ezt az utazást még a kórus pályázatunk tette lehetővé nekünk. Kísérőink Margó néni, Lali bácsi és Rózsa néni voltak. Köszönjük a lehetéséget!