Farsang Star Wars-módra

 

Ebben az évben is, szokás szerint a 4. a osztályosok rendezték az alsós farsangot. Egy hónapnyi gondos előkészületet jelent a gyerekek, szülők és pedagógusok részéről. Szülő ötlete alapján az idei év témája a Star Wars lett. Igyekeztünk minél több területre becsempészni: a bejárati ajtónál rohamosztagosok fogadták az érkező vendégeket, az iskolában is ember nagyságú figura hirdette a farsangra hangolódást, és még a mézeskalács figurái is a film néhány szereplőjét mintázták. A büfében az anyukák is filmszereplőket juttattak az eszünkbe!

A legfontosabb célunk a tél elűzése, majdnem meghiúsult, hiszen gyönyörű tavaszias idő előzte meg a farsangi hétvégét. De, hogy ne legyen hiábavaló a mulatságunk, aznap hószállingózás idézte vissza a telet. A gyerekek mindig nagy izgalommal várják a fellépéseket. Van, aki azért, mert imád a színpadon lenni, szereti az ismerősök elismerő pillantását magán érezni. Van, aki azért, mert a klassz jelmezét mindenképpen meg akarja mutatni. Van, aki azért, mert gyorsan túl akar lenni rajta, hogy utána kezdődhessen a tánc, a játék, a szórakozás. Az osztályok műsorai számomra mindig az igazi kikapcsolódást jelentik: számos ötlettel, jó zenével, látványos jelenetekkel, kiegészítőkkel! A legkisebbek iskolás napjaikat mutatták be „farsangosan”. Egy hatalmas, vonattal érkeztek, táncoltak és a végén elutaztak! Másodikosaink már rutinosan vették birtokba a színpadot. A 2. a-sok először kicsit nehezen lendültek bele a Monkey dance –be, de utána le sem lehetett állítani őket! A 2. b-sek egyik törött lábú osztálytársukat gyógyították meg a zene és a gondoskodás erejével. A csodálatos Mary Poppins nevelőnő a keleti széllel, esernyővel érkezik a könyv szerint a családokhoz. Hozzánk a 3.a –sok hozták el. Fekete és piros ruhákkal, esernyőkkel és mosollyal töltötték meg a színpadot. Mi, negyedikesek a Star Wars IV. Új remény című részéből adtunk ízelítőt. Műsorunkban összecsaptak a felkelők és a gonosz galaktikus birodalom erői. Leia hercegnő, Luke Skywalker a felkelők vezetői. Segítőik: Csubakka, Yoda, Han Solo, 3PO, R2-D2, BB8. A halálcsillag nevű fegyver tervrajzát szerezték meg Darth Vadertől és a rohamosztagosoktól, s ezzel ismét lehetőség nyílt a szabadság kivívására! A végén pedig kiderült, hogy ki is Luke Skywalker, azaz Czegle Lukács apja! A díszletet Czegle Zsolt, 4. a osztályos apukának és munkahelyének a Boksz Print-FSD Packaging Kft.-nek köszönhettük. Az életnagyságú figurákat a tombolahúzáson kisorsoltuk a gyerekek és felnőttek legnagyobb örömére. A negyedikes gyerekek jelmezeinek egy része Kovács Éva kreativitásából, Szűcsné Megyeri Erika és Kárnyáckiné Lukucz Ilona kezemunkájából születtek! A szervezéssel és lebonyolítással kapcsolatban pedig minden mást a 4. a osztályos szülők áldozatos munkájának köszönhettünk! A gyerekek Lego Star Wars játékkal és Just dance-szel múlatták az időt a tombolahúzásig. Néhány 8. osztályos tanuló segítségével ismét kipróbálhattuk a Pinokkió táncot.

Majdnem két hónappal ezelőtti eseményről írtam. Sok, talán túl sokminden történt azóta velünk. Egészen megváltoztatta a véleményemet a farsangról is. Felértékelődtek bennem ezek a közös együttlétek, a pozitív események, hangulatok. Bocsássák meg nekem, hogy ilyen hosszúra sikerült a beszámolóm, egyszerűen jól esett visszaemlékezni. Tegyék ezt önök is!

                                                                                                                                                                                                      Kádár Ádámné

Támogatóink:

Varga István

Doboz Nagyközség Önkormányzata

Dobozi Gondozási Központ

Dobozi Mesekert Óvoda és Konyha

Dobozi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat

Papp Cukrászda

Petőfi Horgászegyesület: Metz József

Silver Ételbár

Gumihangya Kft.

Napocska 100 ft-os Bolt

Eri Palackozott Italok Boltja

Eszti-ke Büfé

Balogh Lászlóné

Tobai Margó

Orodán Mária

Kelemen Balázs

Szabó Andrea

Lendvai Kornélia

Kiss Edina

Vaszkóné Selypes Andrea

4.a osztályos szülők, Iskolánk pedagógusai