Békési Érték-mérő

Békési Érték-mérő

 

A Földművelésügyi Minisztérium a nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítésének támogatására pályázatot írt ki, melyen a Békés Megyei Önkormányzat is indult azzal a céllal, hogy a fiatalokat bevonja a hungarikumok, értékek megismerésébe. A három fordulós versenyre iskolánk is benevezett, a csapatunk tagjai Erdős Angelika, Orodán István, Szatmári Patrik és Vágási Viktória 8. osztályos tanulók voltak. Az első megméretettetésen továbbjutottunk, bekerültünk a második fordulóra, aminek megrendezésére február 21-én került sor. A középdöntőben remekül helytálltunk, hiszen erős csapatok között is sikerült a középmezőnyben végeznünk. Felkészülésünkben Balogh Lászlóné tanárnő segített, ezúton is köszönjük neki!