„Most már ezt is tudom!”

Idén szeptemberben az 1. a osztály tagjait Debreceni Hajnalka tanító néni fogadta nagy-nagy szeretettel, várakozással; színes, hangulatos, gondosan előkészített tanteremmel. Akkor így fogalmazott: „Fontos dolog az egy család életében, ha a gyermek iskolás lesz. Rengeteg új dolog, más környezet, más emberek, más szabályok. Nincs könnyű dolga a gyerekeknek, a szüleiknek, de a tanító néniknek sem. Mindenkitől sok türelmet és kitartást kíván.  Az évnyitó óta kis elsőseinkkel végig csináltuk az óvoda-iskola átmenetet, túl vagyunk az előkészítő szakaszon, és az iskolába beszokás is sikerült. Sőt, átvették az uralmat a folyosókon, belakták az osztálytermüket, és ujjaik köré csavarták a nagyokat. Az új évünk elindult, ebben a tanévben is vár ránk számos feladat, kihívás, és ha jól csináljuk örömünket is lelhetjük benne, sőt eredményeket érhetünk el.”

Azóta eltelt néhány hónap, és a szülők kitartó érdeklődésétől indíttatva Hajni tanító néni úgy gondolta, megmutatja ezeket az eredményeket, a gyerekek lelkesedését, tanulás iránti vágyát. Nyílt napra várta az anyukákat, apukákat, azokat a családtagokat, akik szerettek volna bepillantást nyerni az elsősök életébe.

Tartalmasan telt a délelőtt: az iskola legkisebbjei elvonatoztak Betűországba, olvastak, írtak, számoltak, néptánctudásukat is bemutatták. A szüleik pedig méltán voltak büszkék rájuk.  Az egyik apuka meg is köszönte a tanító néninek az élményt.

Hajni tanító nénitől tudom, hogy örömmel várta, szívesen fogadta az érdeklődőket.

Kedves Elsősök! További eredményes munkát, sok sikert kívánunk nektek!