Állt a bál!

Az idei évben is hagyományainkhoz híven megrendezésre került az alsós farsang. Március 1-én a farsangi bálozóktól zengett a Művelődési Ház. Köszönjük a helyszín biztosítását a műsor és a próbák idejére egyaránt.

Örömünkre szolgált, hogy sokan elfogadták meghívásunkat, és fergeteges hangulatú délutánt töltöttünk együtt.

Ráhangolódás képpen a gyerekek az előző hetekben már buzgón készítették a farsangi maszkokat, álarcokat, melyekből kiállítást szerveztünk. A bírálóbizottság nehéz helyzetben volt, amikor eldöntötte, melyik a „legötletesebb”, „legcsajosabb”, „legállatibb”, szóval a legek legjei.

A jeles napra az osztályok hagyományosan kis műsorral készültek. A visszajelzések alapján idén is színvonalas produkciókat láthatott a közönség. Köszönjük a felkészítő és segítő kollégák munkáját.

Meglepetés műsorként a lelkes szülők egy színes táncbemutatót tartottak a gyerekeknek. A jókedv fokozására bevonták a táncolni vágyó apróságokat.

Mindezek után sorban jöttek a leleményes öltözetbe bújt diákjaink. Gondosan elkészített jelmezük nem maradt jutalmazás nélkül.

A jó hangulatról a videotánc is gondoskodott. Táncra perdültek kicsik és nagyok.

A szünetekben nem hiányozhatott a sok-sok finomság, a farsangi fánk sem. A büfé kínálata nagyon változatos és finom volt. Az ínycsiklandozó sütemények és ízletes szendvicsek tömkelegéből választhattak a falatozni vágyók.

 Ezúton is köszönjük a felajánló édesanyák, nagymamák finomabbnál finomabb süteményeit, amit mindenki jóízűen elfogyasztott.

Majd elérkezett a nagy pillanat a tombola sorsolása, majdnem minden gyereknek szerencséje volt és egy kis ajándékkal gazdagodott. Köszönjük szépen a felajánlott tombola tárgyakat, illetve szponzorainknak a támogatást.

Az utolsó és egybe legnagyobb köszönet a szervező szülőknek szól, akik nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény.

Ezen a vidám délutánon gyerek és felnőtt egyaránt pompásan szórakozott, mindenki nagyon jól érezte magát.

 

Szervező pedagógusok:

Szerb Marianna

Tóthné Székely Ildikó

 

 

 

A Dobozi Általános Iskola alsós farsang támogatói:

 

Almási Szilvia

Attila Gazdabolt

Balogh Jánosné

Balogh Lászlóné

Baloghné Szász Gyöngyi

Baloghné Tóth Anita

Barna Istvánné

Dalmadi Lajos 

Debreczeni Ferencné

Dézsi Hajnalka

Dézsi Lajosné

Doboz Liget Áruház

Durkó Lászlóné

Erdei Éva

Huszárné Kiss Hajnalka

Kelemen Balázs

Kölüs Ferenc

Köves Eszter

Köves Mihály

Lukács Roland Csaba

Máté Szabó Éva

Molnár Józsefné

Náfrádiné Pöszike

Nagy Zsuzsanna

Óréné Bönde Zsuzsanna

Pujuné Deme Anita

Puskás Károlyné

Saláta ABC Doboz

Selypes Gyula

Szabó Tünde

Szilágyi Lajosné

Szilágyiné Gábor Mária

Sztojka Tiborné Mező Natasa

Szűcsné Szabó Andrea

Takácsné Balogh Zsuzsanna

Tobai Margó és vendégei

Vágnerné Lipták Zsuzsanna

                                                       4.a és 4.b.  osztályos tanulók szülei